Újabb Őrangyalok vannak közöttünk!

Az Őrangyal kortalan

Fészek Waldorf Iskola
és
Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium

Két új helyszínen tarthattunk az elmúlt napokban előadásokat, az Emmi és a Porsche Hungária, azon belül a Skoda támogatásával, Őrangyalképző iskolai programunk keretében:
A pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban, valamint a solymári Fészek Waldorf Általanos Iskola Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában.
Több száz gyerek és már már felnőtt lett sokkal magabiztosabb, határozottabb a két óra végén, köszönjük nekik a figyelmet, azt a hozzáállást amely mellett nekünk is élmény volt az együtt töltött idő.

Az Őrangyal kortalan

Geszt, Gyula, Sarkad

Az iskolás őrangyal magabiztos, segíteni merő és segíteni képes jelenléte pont annyira jelent életesélyt, mint egy korából adódóan jóval tapasztaltabbé! Gyulán, Geszten és Sarkadon folytattuk az országos általános iskolai programunkat, újabb közel félezer iskolást oktathattunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Skoda jóvoltából!

Köszönjük a segítséget, köszönjük a valóban felelős tanulói és tanári részvételt! 

Őrangyalok Tahitótfaluban

December 11-én, szombaton, a Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a 4. és 5. évfolyamon elkezdődött a 2022-es országos általános és középiskolai Őrangyal program!

Az iskola Egészségfejlesztési napján a színes oktató programok része volt alapítványunk felvilágosító- és gyakorlati oktató előadása. Közel 130 új, magabiztos és önbizalommal teli Őrangyalnak gratulálhattunk!

Köszönjük a pedagógusok és a gyerekek felelős hozzáállását, nekünk is élmény volt az oktatás!

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Porsche Hungária, azon belül a Skoda támogatta!

Városligetis Őrangyalok

Üdvözöljük az őrangyalok csapatában a Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola teljes tanári karát.
Pótoltuk az iskolai gyermek és szülői oktatás alkalmával elmaradt tanári oktatást.
Köszönjük az aktív részvételt! 

Óvodai Őrangyalok


...életfogytig tartó tanulás…nem véletlen ez a megfogalmazás, hiszen, bár már felnőtteknek tartjuk magunkat, de minden nappal gazdagszik ismerettárunk!

Tegnap délután ráadásul két remek ember látogatta meg intézményünket, akik jóvoltából megannyi hasznos, adott esetben életmentő információ birtokába jutottunk. Bár titkon mindannyian reménykedünk, a gyakorlatban sosem kell majd alkalmaznunk az elhangzottakat, ha azonban mégis, a remek hangulatúra sikerült tanfolyam ismereteinek birtokában nem esnénk kétségbe. S a kompetenciáinkkal egybeeső feladatokat azonnali hatállyal el is tudnánk végezni!

Köszönet a LEGELSŐSEGÉLY ALAPÍTVÁNY munkatársainak, Ott Éva Szilviának és
Haász Gábornak a tatai Juniorka Óvoda valamennyi dolgozója nevében.

Hogy óvodásaink, az ő hozzátartozóik és kollégáink nagyobb biztonságban lehetnek!

Alapítvány adatai

Legelsősegély Alapítvány (Nyilvántartási szám: 01-01-0011850)
1063 Budapest, Színyei Merse Pál utca 10.

Alapítás éve: 2013.

Első bejegyzés (jogerős): 2014. január 7.

MagNet Bank 16200106-11534639
OTP 11709040-21445303

Adószám: 18518791-2-42

KSH: 18518791 9499 569 01

How to develop a site - Click for more